A történet az Örökkévalóság birodalmában folytatódik, azok a lelkeknek a hazája, akik elvégezték a feladatúkat. Így van azzal a lélekkel, aki Jeanne D’Arcé volt. A társak örülhetnek egymásnak, mert elmondhatják ki milyen feladatot kapott. Így volt a két lélekkel, akit Jeannenak hívnak, és Romeónak. találkozhattak, mert első látástól kezdve éreznek egymás iránt.

-          Mond kedvesem! Remélem jól vagy, hogy láthatlak! Az utóbbi találkozásnál, ahogy emlékeim őrzik, nem védtél meg. – kérdezem, boldogan.

-          Először is elnézésedet kérem! Nekem is fájt, ami veled történt, van egy kis emlékem erről a dologról. Te voltál Jeanne D’ Arc, én a Francia király VII. Károly, nem tehettem mást, amit feladatnak adtak. A másik testben másképpen kell viselkedni, és egész életemben ez volt a küldetésem. Tudod, hogy szeretlek, hiába lélekként régen itt vagyunk! Azért van közöttünk pár év különbség, pár tíz év. – válaszolja Rómeó, örül, látom róla.

-          Igen van! Az a hatvan év, jól tartod magad! Ebben a világban mindenki fiatal, hála a teremtőnek, és az ásványoknak, ami különleges érzést ad. Vajon mi lehet a következő feladatúnk? – kérdezem.

-          A felvigyázónk, meg mondja! Addig megbeszélhetjük a feladatot, ha netalán a halandók világába találkozunk, hogyan ismerhessük meg egymást! Medál félét kellene viselni.

-          Jó ötletnek tartom! Milyenből kellene készíttetni? Én a rózsakvarcot választom, neked jó lenne a borostyán, ha megfelel? – kérdezem, mert öröm áraszt el minket.

-          Nagyon jó lesz a választásod, én is ezekre gondoltam! Kivel készítessük el? – válaszolja a Rómeó.

Tovább beszélgetünk, nem sokára egyűt indulunk ahhoz a személyhez, aki medálokat készít. Addig meg tudjuk beszélni, milyen motívum legyen a medálon.

A lélek birodalmában, mindenki egyenlő, ugyan úgy élhetik az életűket. Mindenkinek ugyan olyan forma ruhája van. Nem sokára megkapjuk a várt medálokat, aminek nagyon örülünk

-          Szerelmem Jeanne! A kezűnkbe vehessük a medált, ezzel már tudni fogúnk egymásról. Mindegy mi lesz a következő feladat, és milyen nevet kapunk.

-          Én is örülök a medálnak! Dicsérhetem a nagyszerű munkát, a műhelyében volt mindenféle. Ebben a világban élhessük tovább az örömteli napokat. – válaszolom, boldogan.

-          Én is várom, a megbeszélést! Az utolsó munkával kapcsolatos, vajon mit fog mondani a vének tanácsa? A feladatot úgy gondolom, jó végeztük el, együtt szeretnék lenni veled. Tudod! Összetartozunk, sok éve annak, barátok vagyunk! Talán kétszáz – háromszáz éve már? – válaszolja Rómeó.

-          Ne félj! A helyzetnek megfelelően végeztük a küldetést, én is szeretlek, én is háromszáz évet számoltam. Ha mellettem vagy, öröm fog el, és érezhetem azt! Ez a világ, összehoz mindenkit, még jobban. – mondom boldog.

Azt követően átöleljük egymást, több éve már az összetartozásúnknak.

-          Drága szerelmem! Tudom, hogy szeretsz, én is így vagyok vele, ha megcsókolsz, kellemes érzést érzek, ami jó nekem. Arra várnom kell, a testi érzéseimet neked adjam. Akkor is, hiába megtehetem bármelyik napon. Megígérem! Akkor teszem meg veled, ha új feladatot kapunk, és találkozhatok veled, és ez a drágakő felismer. – mondom gondolatomba

Az ölelkezésnek vége lesz nem sokára, kéz a kézben indulunk tovább, az érzéseinket nem kell titkolni, mert a környezetűnkbe, tudnak róla.

92.

Elérkezik minden léleknek az idő, a küldetésűk végén megbeszélésen vehetnek részt, ahol magasabb szintű lélek bíráskodhat. A döntést így sokan várják.

-          Bevallom! Hiába ebben a világba élünk sok száz éve, még félek egy kicsit, mit mondhat a felettesűnk! Aki a vigyázónk is, mi lehet majd az új feladat? Ezt a világot megszerettem, de emlékeim a másikról is vannak, de csak foszlányok. – mondom, egy kis mosollyal.

-          Én is reménykedem! Nem lesz büntetés! Az is lehet! Adnak egy újabb feladatot, ha elvégezzük sikeresen, örökké élhetünk ebbe a világba. A felügyelőnk hátha könnyű küldetést ad, de tudom! Nem ő dönt, hanem a teremtőnk, aki életet adott mindenkinek. – válaszolja Rómeó, de érzem félelemérzés van a hangjába.

-          Igen, életet adott nekünk! Feladatot a halandók világába, ahol egy ember lelke lehessünk, aki általunk lélegzik. Remélem, ez lesz az utolsó küldetés! De bízzunk a jó szellembe. – válaszolom.

A tanácsterembe mindenki elfoglalja a helyét, akik a küldetésből érkeztek vissza, az asztal előtt ülnek a vének, akik sok küldetésben vett részt, és a megélt életűk azt a jogot kaphatta. Előtte lévő emelvényen egy Mentor foglalja el a helyét, elmondhassa értékelését. A mentor idős lélek már, hiába negyvennek látszik, de nyolcszáz évesnek tűnik, egy másik számításba.

-          Társaim! Köszönöm, hogy itt vagytok! Szép számmal megjelentetek, sokan ismerjük egymást, nem csak e világ lakójaként. Azért vagyunk itt! Kihirdessük az értékeléseinket, a feladatokat ki hogyan végezte el. Azt mondhatom, Mentor ként mindenkivel meg vagyok elégedve, ezért azt is tudnotok kell! Mindenki egy szinttel feljebb jutott, a lélek törvénye szerint.

A hír hallatán mindenki meg könnyebbülhetett, egy szinttel feljebb léphetünk. Azt követően tovább mondja a beszédét.

-          Minden lélek megkapja a felettese dicséretét, tudnotok kell azt! A felettesetek-munkátok közben is ott volt.

A hír hallatán mindenki elcsodálkozik, mert nem tudtuk, a feladatúnkat ellenőrzik. A beszéd után tapsolt mindenki, azután elkezdjük hagyni a tanácstermet, indulunk a szállásúnkra. A fiatal szerelmes párok is, ők kéz a kézben, megbeszélhetik a hallottakat.

-          Kedvesem, Rómeó! A beszéd meglepett, nem gondoltam volna, nem csak dicséret lesz, hanem megtudjuk azt, a küldetésünket végigkísérik. A segítőnk is látta? Vajon ki lehetett? – kérdezem érdeklődve, meglepődöttség is van bennem.

-          Szerintem háttérben figyelt, nem avatkozott be, lett volna pillanat. A történelembe nem avatkozhatott be, minden másképp lett volna. Megmenthettelek volna, mond! Éreztél valamit a tűzből? – válaszolja a fiú, de érdeklődött is közben.

-          Nem éreztem fájdalmat, a fizikai lelket nagyon sajnálom, nem tehette meg, amit nagyon akart! Jó lenne egy napon visszatérni, és megtudni, emlékeznek-e róla vagy talán elfelejtették. – kérdezem érdeklődve.

-          Jó ötletnek tartom! Szívesen megtudakolnám? Az is lehet! A következő feladatúnk ez lesz! Talán ehhez hasonló, és találkozhatunk biztosan. A segítőnk el fogja mondani. – válaszolja a fiú.

Elérkezik a pillanat, a szállásúnkat meglátogassa a felettesűnk.

94.

Az Örökkévalóság birodalmában, a fiatal párok egy házban élhetnek, voltak szabályok, amit be kell tartani. Az egyik nap a felvigyázónk látogat meg.

-          Szervusz! Remélem, jó hírt hozol! Bízunk abba, nem hozol valamilyen büntetést, ahogy a gyűlésen már szóba esett. Mindenki egy szinttel feljebb léphet. – kérdezem érdeklődve.

-          Igen, jól tudod! Jó hírem van! Nincs büntetés, mind ketten jól teljesítettetek. Ahogy már tudjátok! Titokban figyeltelek benneteket, jól végeztétek a körülményekhez viszonyítva. Ennek én örülök a legjobban.

-          Meg könnyebbülhetünk! Kicsit féltem, valami hibát mondanak.

-          Azért is jöttem! Dicséretbe részesítselek titeket, azt jelenti! Elértétek azt a címet, végleg befogadjanak a barátaitok, meg kapjátok a Lélek őr címet.

-          Erről már hallottunk! Azt jelentheti, a fizikai világban a test felett őrök lehetünk, és, ha a lelke veszélyben van, riadót fújhatunk? – válaszolom.

-          Valami ilyesmire gondoltam.

-          A hírnek nagyon örülünk! A feladatot megkönnyítheti, és az itteni életűnket.

-          Azért is jöttem! Ezt az oklevelet átnyújtsam, elismerésként. Elmondjam azt is! Egy utolsó feladat vár még rátok, ha teljesítitek, ebben a világban örökké élhettek. Nem fog várni feladat, sokáig együtt lehettek.

A hírnek örülünk nagyon.

-          Mi lenne a feladat? Talán együtt kell megtenni vagy külön? – kérdezi Rómeó.

-          Külön kell! De találkozni is fogtok. A feladat! Te Jeanne 1962-ben fogsz megszületni, részt veszel abban a folyamatban, ami Jeanne d’Arc nemzedékéhez vezet. Eléred, a tizenkét éves kort lesznek emlékeid, de a fizikai tested ezt még nem tudja. Rómeó! A feladatod az! Akinek a lelki énje leszel, azt segíteni fogod, egy leszármazotti ágon ő VII. Károly örököse. – válaszolja, a felettesünk

Végre együtt lehetünk.

Elérkezik az idő, a vendégűnk indul tovább.

-          Kedvesem! Ez a hír örömmel tölt el, nagyon örülök, már eggyel feljebb lehetünk, már Lélek őr vagyunk, ez sok mindent jelenthet, főképpen azt! A lenti világba megtehetjük azt, amit itt fent még nem. – mondom, boldogan.

-          Tényleg így gondolod? Szívből szeretlek, gondoltam már ehhez hasonlót, amit említettél. Nem akartam meg kérdezni tőled, nem akartam, félre értsd. Annak örülök a legjobban! A társam te vagy, már rég óta, amióta együtt kezdtünk dolgozni már, az elején megtetszettél. Most már egymáshoz tartozunk, ezt tudja mindenki. – válaszolja Rómeó, mosollyal az arcán.

-          Igen, tapasztaltam! Örülök mindennek és, hogy rád találtam, az utolsó feladat remélem nem lesz nehéz. Ha elérkezik az idő, a lenti világba, együtt megtehetjük.

-          Ha egymásra találunk, én is meg szeretném tenni. Ha mellettem vagy, boldog vagyok, örömet érzek egész énembe.  – válaszolja a társam, kedves hangon.

Azt követően egymás szemébe nézünk, és átöleljük egymást, de nem sokáig vagyunk így.

A fenti világba mindenki boldog, párban élhetnek, a lelkűk soknak számíthat, mert emlék töredékkel lehetnek. Ha a meg élt emlékkel kerülnek vissza, a szép világ megsemmisülne.

96.

A fenti világban is telik az idő, az egyik ilyen napon én vagyok otthon, a kedvesem éppen máshol tartózkodik, amikor az ajtón kopogást hallok.

-          A kedvesem nem lehet! – mondom meglepődötten.

Nyitom is az ajtót, akit megpillantok, meglepődök, mert a felettes.

-          Gyere be nyugodtan! A társam nincs itthon, az egyik barátnál van. – mondom csodálkozva.

-          Jó, hogy nincs itthon! Veled szeretnék beszélni, fontos lenne.

-          Foglalj helyet, éppen tesz, veszek egy kicsit.

A vendég leül egy szabad helyre.

-          Azért jöttem hozzád! Bizonyos helyzetről beszélhessek. Ebben a világban tudom, régóta vagytok együtt, a sors így rendelte el. Van olyan törvény! Bizonyos évig a szerelmi vonzalmat nem használhatjátok ki, a lenti világban meglehet tenni.

-          Igen, tudjuk a szabályokat! Köztűnk ez a helyzet nem történt még meg. Addig várunk, amíg meg nem mondják, hogy szabad. – válaszolom.

-          Azért is jöttem! Közöljem veletek! Az érzelmeitek most már megtörténhet, a lenti világba, de normál módon, a fizikai lélek, ne sérüljön. A rangotokban megtörténhet, engedélyezem. Gondoljátok át először, hogyan szeretnétek. – mondja a vendég.

-          Azt jelenti! Megtörténhet! Ez nagyon jó hír, ha megjön a társam, elmondom neki is.

-          Örülök neki, azért is! Lányként nehéz a helyzetetek, akit szeretsz, azzal még nem teheted meg. Az egyik szabály éppen ez. Az őrötökként mondom! Minden lánynak ezt a kedvezményt megtesszük.

A hírnek nagyon örülök, az arcomon mosolyt, titokban reméltem egy ilyen beszélgetésben.

A vendégem nem sokáig maradt, folytatni kell a feladatát, ha hazatér a szerelmem elmondom.

-          Amit elmondott, azt jelenti! A lenti világban a kedvesemnek adhatom azt az érzést, amit érzek iránta. Remélem fog örülni, az új küldetés előtt, még három évet kellene várni. – gondolom.

Tovább teszem a munkám, a társam nem sokára meg is érkezik, vidáman. Ahogy kell, köszöntjük egymást.

-          Szerelmem! Találkozhattam a barátainkkal, sokat beszélgettünk, arra gondoltam, nem fognak meg ismerni! De igen. Mond! Miben tudnék segíteni?- kérdezi érdeklődve Rómeó.

-          Ülj le ide mellém! Mondani szeretnék egy fontos dolgot! Meg látogatott a vigyázónk, jó hírt árult el. Egymáshoz hozott a sors, egy pár legyűnk, nem csak itt ebben a szép világban, hanem a lentibe is. Lányként előjön az a különleges érzés, amit le kell küzdeni. A jó hír az! A következő küldetésben megtehessük, úgy! A másik lelki én, ne sérüljön. – mondom boldogan.

-          Ez tényleg jó hír! Volt már ilyen gondolatom, vajon mikor adnak engedélyt erre a jó hírre?- válaszolja Rómeó, boldog mosollyal az arcán.

Azt követően átöleljük egymást, egy kis puszi is elcsattan, ami abban a világban meg engedett.

Jeanne és Rómeó, első találkozáskor meg tetszettek egymásnak, amikor a Sorstól életet kaptak „évekkel azelőtt”. A fenti világban jobban erősödött az érzésűk, a Birodalomban öröm élni, mert barátságot köthetnek.

98.

A naptár 1960-at mutat, egy nyári napon a Franciaországi Rounban, annak a külterületén régészeti ásatás folyik. Az egyik régész rátalál valamire.

-          Nézzétek, találtam valamit. – kiáltja az egyik.

-          Biztosan valami fémedény, a Normann korból. – kiabálja oda a társa.

A régész tovább ás, és kezdi finomítani a lelet környékét, amit talál, csodálkozik rajta.

-          Tényleg találtam valamit! Egy csontvázat, olyan, mintha megégették volna! – kiabálja a régész.

Azt követően mindenki odasiet, szemügyre vehessék.

-          Tényleg olyan, mintha megégették volna! Nézzétek a ruházatát, középkori viselet, talán egy fiatal lány. Ha jobban megnézem, és az, amire gondolok! Azt kell mondanom, tizenkilenc éves lehet. – mondja a megtaláló.

-          Ezt honnan tudod ilyen pontosan? Most látod először! Igaz, középkori. –válaszolja az egyik, de kérdés is érezhető benne.

-          A száz éves háborúból származik, ha jobban megvizsgáljuk, nem lehet más! A Nemzeti hősé.

A régész csoport hét főből áll, a többiek nem tudnak mit mondani a csodálattól.

-          Csak nem azt akarod mondani, Jeanne D’ Arcé a talált csontváz! Még nincs teljesen feltárva, nem akarom elhinni, amit mondol.

-          Pedig ő az! Ezek szerint itt temették el, az ítélet végrehajtása után, a szülőhelye Domremy helyett. Hiába még szenté is avatják, és nem nyugodhat a szülőföldjén. – mondja, a rátaláló régész, de egy kicsit dühösen.

A régész csoport vezetője azért kíváncsi lesz, mert halja a beszélgetést, meglepődik ő is. Odalép, szemügyre vehesse.

-          Ahogy már volt szó róla, a nemzeti hősnő lehet, a ruha foszlányok, amibe eltemették, az égetett csontváz. Fel kellene tárni teljesen, és elvinni Domremybe, megadni a végtisztességet. A lelke megnyugodjon. – gondolja magába a régészek vezetője.

Arra gondol, segít annak, aki rátalált, együtt folytassák a feltárást.

Napok múltával a lelet környékét teljesen feltárják, így sok mindent meg tudtak menteni. A régészvezető tarthat egy beszédet.

-          Köszönöm, hogy, és együtt feltárhattuk a hősnő leletét, ezek után mit tegyünk? Szóljunk a sajtónak? Először Domremyt értesítsük? Ti mit gondoltok erről? – kérdezi Henry Durant, a vezető.

-          Amondó vagyok! Először a települést értesítsük, meg beszélhetjük, ki jön ide, vagy mi vigyük el oda? Ha az újságírók tudomást szereznek a dologról, most nem tenne jót. –válaszolja, a megtaláló.

-          Én is valami ilyenre gondolok! Holnap felhívom a települést, beszélek a polgármesterrel. Azután eldönthetjük a többit. – mondja a régészek vezetője.

Nem szólnak a sajtónak a hírről, azután tovább kezdik folytatni a munkálatot, a csoportvezetőnek át kell gondolni, hogyan folytassa tovább.

-          Jeanne D’ Arc, végre megtaláltalak! Olvastam sokat rólad, így tudom, te vagy az. Nem itt lenne a helyed, névtelen sírba, hanem a szülőhelyeden. Annyi év után végre lesz mód arra, méltóképpen temessenek el, így a lelked is megnyughat. Ártatlan voltál mindenben, remélem, ahol vagy, ott meg nyugvásra lelsz, annak az ítéletnek nem kellett volna megtörténnie. A király tehetett volna érted valamit, a könyörgésed nem hallgatott meg. Kedves Jeanne! Így ismeretlenül rajongóddá tettél, az életedet olvasva, nem lehet elmenni szavak nélkül. Tőled még nem kértek bocsánatot, én megteszem azzal! A földi maradványaidat saját magam viszem el, és, ha ott meg kell ásni a sírhelyedet, megteszem. Sokat tettél a hazádért, most mi teszünk érted valamit, hálaként.

Vajon hogyan juttassam el a leletet a szülőhelyedre úgy! Ha kiderülne a hír, ne kutassák át a járművet. Inkább, alszok rá egyet.

100.

A régész csoportvezetőként át gondolom este, mi tévő legyek, hogyan kerülhetem el a kíváncsiskodókat. A térképet tanulmányozni kezdem, ami az asztalomon van. Először azt az útvonalat jelölöm ki, ami hivatalos szállítási út. Addig a többi régész kezdi a leletek bedobozolását, szállításra készen.

-          Két útvonalat kellene, a hivatalos, amit tudna mindenki, és egy nem hivatalosat. A hivatalos lenne az út a községig, a sajtó tudomást szerezne a leletről, mindenki látni, szeretné, így megrongálódna. Hogyan lehetne épségbe eljuttatni Domremy nevű községbe. – mondom hangosan gondolkozva.

A térképet tovább nézem, eszembe jutott a megoldás.

-          Hát persze, ez nem jutott eszembe! Ahol járt, és harcolt az angolok ellen, azon megyek. Azt gondolják, a főúton halad a gépjármű, csalódniuk kell. Beszélnem kell egy megbízható társsal, még egy autóra is szűkség lesz, olyan kellene, ami kibírja a hosszú utat. A sofőr helye, és a raktér valahogy egy helyből alakították ki. Abban lenne az eredeti lelet a miénkbe.

Papírra jegyzetelek, útvonal tervet, azt! Ahol én fog járni, azt követően azt kezdem bejelölni, ahol a másik jármű fog haladni. Lépek ki a sátrából, egyik társamba botlok.

-          Uram! A leletek be vannak dobozolva, a hősnő csontja is, sikerült sérülés nélkül elhelyezni. Úgy van, ahogy találtuk, a ruha foszlányokkal. Mikor induljunk? Van-e valamilyen útvonal? – kérdezi érdeklődve.

-          Akkor rendben van minden! Az asztalomon van a térkép, kellene egy másik jármű, ami hasonló a miénkkel, mert célom van vele. Olyan kellene, ami nekünk van! Biztonságosan le lehetne zárni. –válaszolom.

-          Szerencséje van uram! A közeli faluban van egy hasonló, a csatornázási vállalat használja, a leletek is bele férnek. Amikor megpillantottam, mondtam is magamba, jó lenne egy ilyen. Kétszeri fordulást lehetett volna megspórolni, az utóbbi esetnél. - mondja

Átgondolom a társam szavát.

-          Igaz! Ott néggyel kellett fordulni! Mit tudsz még róla? Kellene pár napra kölcsönbe, ha persze ide adják?

-          Szerintem is ideadják! Mihez kell, ha meg kérdezhetem?

-          Pár leletet kellene elvinni, egy másik útvonalon.

-          Értem! Megkerülni a sajtót! Ha tudomást szereznének a leletről, jó ötletnek tartom. Uram! Az ötletet hogyan szeretné megvalósítani? Épségbe érjen a községbe, ha kell! Szívesen segítek.

-          Tényleg segítenél! Az autó tulajdonosával kellene beszélni, pár napra kellene kölcsönbe. Ami fontos, arra át pakolhassuk, a többiek tudta nélkül. Kicserélnénk valamelyik csontvázra, aki megtalálta, az lenne a szállítója, a bejelölt útvonalon. – válaszolom, meglepődve.

-          Jó megoldás, megvalósítható.

Elérkezik az idő, amikor ki tudjuk, cserélni a le letet, kaptunk kocsit. Másnap reggelén indulhat is a lelet a hivatalos úton Domremy- La- Purcellé felé. Ki tudom magyarázni, miért kell a másik jármű, még aznap indulhat, a vezetésemmel, azért viszünk ennivalót, és költőpénzt is. Este kilenckor indulunk a titkos úton, először Párizst érintjük. A társ addig pihenhet, magamban gondolhatom.

-          Jeanne D’ Arc nemzetűnk hősnője! Eljöhetett végre az idő, haza térhessél, arra a földre ahol megszülettél. Régészként titokba reménykedtem, valahol rád akadok, mert kihívás volt minden ásatás. Végre eljött az idő, a maradványaidat megtalálhattam, a régész társaimmal. Meg teszek, bármit elérjük a szülőhelyedet, ha kell! A sírhelyedet magam ásom ki, haza térhetsz, annyi évszázad után.

Tovább haladunk, de út közben meg kell pihenni, így jó alvás után folytatható az út.

102.

Napokkal később.

Elérhettem a célomat, Domremy nevű településhez értünk, majd kérdezősködök, azt követően indulunk a temető felé. Rá akadunk, nem sokára a bejárathoz meg is érkezünk, majd leparkolunk.

-          Gyere velem! Elmegyünk a polgármesterhez, szeretnék beszélni vele. Időben is jöttünk, a másik autó még nincs itt. – mondom.

-          Főnök úr! Mi lett volna, ha itt lenne a másik jármű. – válaszolja, a társam, de kérdés is van benne.

-          Azt tenném! Ki cserélném, a másikra a le letet, a hamis lenne ebbe a járműbe. – válaszolom.

Indulunk az elöljárósági hivatalhoz, rá is akadunk kis idővel később. Szerencsénk van, mert a község első embere a hivatalában tartózkodik, az iroda ajtaján kopogok, majd belépünk.

-          Uraim! Miben segíthetek önöknek? Látom nem idevalósiak, a lakosokat ismerem, arc szerint. Messziről jöttek? Nyugodtan leülhetnek. – kérdezi a magas rangú személy.

Bemutatkozunk, majd le is ülünk, az asztal előtti két székre.

-          Uram! Henry Durand vagyok, a társam Pierre, mind ketten régészek vagyunk, éppen Rounnál dolgozunk, egy megtalált sírt tárúnk fel. A feltárások közepénél járunk.

-          Olyan messziről azért jöttek ide. – válaszolja a polgármester, meglepődve.

-          Azért jöttünk inkább, elmondani egy örömteli hírt! Rounnál találtunk valamit, ami érintheti a községet. Egy személyre találtunk rá. A lelet alapján a középkor végére datálható, annak is a Százéves háború szakasza. – mondom, boldogan.

A hír hallatán a polgármesternek a szemébe, reményt olvasok le.

-          Uraim! Csak nem azt akarják mondani, Rounban megtalálták annak a személynek a maradványait, aki innen származik! Csak nem a nemzeti hősnőé, Jeanne D’ Arcé? – kérdezi meglepődött arccal, a magas rangú személy.

-          Igen, uram! Így van, be is bizonyíthatom, ha velünk jön! – volt a válaszom.

Az iroda helyiségét, nem sokára hárman kezdjük el hagyni, az alkalmazottnak meg említi, hová megy kis időre.

Percek múlva a furgonhoz érünk, kinyitom az ajtót, a faládát kezdjük felnyitni, megnézhesse.

-          Ezeket találták Rounnál? Ahogy nézem, tényleg a középkor idejéről valók. A fontos le letet meg nézhetem.

-          Persze uram. – válaszolja a társam.

A személy odalép a ládához, jobban szemügyre vehesse, az arcán döbbenet volt látható, mert nem akarja elhinni.

-          Uraim! Ez tényleg ő az! Meg ismerem az olvasottak alapján, amit vele tettek, meg akarták teljesen semmisíteni. A láng nyoma is látható. Nem akarom elhinni! Tényleg itt van a hősnő maradványai, annyi évszázad után. Most már itt nyugodhat, egy olyan helyet jelölök ki számára, örökké itt nyugodjon, és ezzel a lelke békében élhet. – válaszolja a rangos személy.

-          Ezek után, hogyan tovább? Ha kell, mi is segíthetünk! – mondja a régésztársam, Pierre.

-          Szerencséjük van! Sírásók dolgoznak, ha jól emlékszem, annál a helynél, ami megfelel. Az utat mutatnám is, a járművel be is lehet menni.

A község első embere, mutatja az utat, gyalogolni kell, így percek múlva érünk a temetőhöz, a régész társ vezeti a járművet, nem sokára a sírhoz érünk be, a sírásók éppen végeznek.  

-          Látom, készen vannak, időben is érkeztünk. Tudom, ezt a helyet másnak szántuk, most egy másik dolog jött közbe.

-          Mi lenne az, polgármester úr! Ez nem a község járműve. – kérdezi érdeklődve, az egyik sírásó.

-          Persze, hogy nem! Messziről jöttek, Rounból, olyan dolgot hoztak el, ami fontos nagyon számúnkra. Inkább nézzék meg, nem tudom szavakkal elmondani. – válaszolja, az elöljáró.

A három sírásó a járműből a ládát lassan leveszi, a sír közeléhez le is teszik, mert pár lépésre van a jármű.

-          Vajon mit rejthet a láda? Amitől fontos, a megásott helyen lehessen. – kérdezi érdeklődve az egyik.

Amikor a láda tetejéről a fedelét eltávolítják, amit meg pillantanak, a sírásók arcán döbbenet látható. Teljes a csontváz, így szótlanul nézik, a helyes szó: bámulják.

104.

 

Percekkel később, a csendet az egyik sírásó töri meg.

-          Tényleg nem akarom elhinni, amit látok! A csontvázon látszik az idő lenyomata, tényleg ő, a nemzeti hősnő, akit máglyán égettek el. Tényleg itt van a helye, annyi évszázad telt el, visszatérhetett Domremybe.

-          Az lenne a legjobb megoldás, ha ebbe a ládában maradhatna örökké. – mondja a másik sírásó.

Azt követően a ládát vissza lefedik, a sírhelyen kezdték hosszabbítani, hárman hamar végeznek. Lassan a sírba kezdik elhelyezni, azt is, amit még lehet.

-          Polgármester úr! Ezek után mit fog tenni? Szólni fog az újságíróknak, megkerült a nemzeti hősnő maradványa! Napok múlva beér a községbe egy jármű. A sofőrje úgy gondolja, ő hozza a maradványokat, de az más valakinek a csontja lesz. Meg tudom tenni, a jármű ne jöjjön be! Azt szeretném ezzel, a fotósok, és az ereklye vadászok ne zaklassák önöket, és a lelet nyugodtan lehessen a földbe. – mondom, nyomatékosan kijelentve.

-          Szerintem is jó ötlet! Egy javaslatom lenne! Ha a csontváz egyezik Jeanne D’ Arcéval vissza kellene vinni Rounba, és ugyan úgy égett lenne, bocsánat, ha így fejezem ki. Biztosan gondolja, mit is szeretnék ezzel kérni? – válaszolja, a község elöljárója.

-          Igen, gondolom! Nem is olyan rossz ötlet, becsapni az újságírókat, ha addig nem gondolnak a községre. Azt is megtehetem, ha ön bele egyezik! A községben máshol eltemetni, a másikat. – válaszolom.

-          Garantálom, máshol lesz! Távol az igazitól, és ezt, csak mi tudjuk. –mondja a polgármester.

Elköszönünk a sírásóktól, és a polgármestertől, indulunk nem sokára, elérhessük a másik járművet. Békében feküdhessen a nemzet hősnője végleges nyughelyen ” Francia Földön.”

105

 

 

Oldal: 7.fejezet.
kezdő író írománya - © 2008 - 2024 - hegedusmate.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat